Parasztbarokk [antikvár]

KUTYAKONYHAistenit, már megint ez az átkozott környék, sóhajtottam fel. A nap áttűzött a vékony zöld leveleken, a fejünk fölött a hárs koronájában zúgott a nyár. A park ösvényein hőségtói bágyadt turisták kóvályogtak a kastély kapuja felé.Srámek űr csak ült mellettem a padon, és megállás nélkül beszélt. Én meg nagyon vágytam a közeli kó'falak árnyékába, a kutatóhelyiség fura sárgás fényébe, a levéltári anyagok tompa sustorgása közé, a régi könyvekből áramló penészillatba.-Ej, hogy magából minden szót harapófogóval kell kihúzni - mondta.-Nem kellett volna megint idejönnie - vágtam vissza.-De amikor maga ismeri azokat a falvakat, az embereket, magának az egész csupán néhány napos elfoglaltságot jelent. Hiszen maga mondta. Hát akkor most egyszerre miért nem akaródzik? Nem értem Átlapoztam a kapott dossziékat, csak hogy túl legyek ezen a keserű és kellemetlen pillanaton. Néhány újságkivágás, egy megsárgult brosúrából kitépett lapok, hivatalos iratok fénymásolatai. Magamban ismételgettem a falu nevét, aztán a három családnevet: Jircha, Kubach, Maránek igen, persze, Maránek.-A 11-es helyrajzi szám az, kettős oromzatú porta a főtéren, jól megmaradt. Szemben vele meg az a rom, valamikor boltíves bejáratú ház volt, egy emeletes magtár tartozott