Parasztok 1-2. [antikvár]

Részlet a könyvből: - Dicsértessék a Jézus Krisztus. - Mindörökké, Agata néni. Hova vándorol? - A világba, az emberek közé, drága jó tisztelendő úr... A nagyvilágba! - s ívet rajzolt botjával keletről nyugat felé. A pap gépiesen arrafelé nézett, a messzeségbe, s hirtelen lehunyta szemét, mert az ég nyugati széle felett vakítóan izzott a nap, majd halkabban, szinte félénken kérdezte: - Kizavarták Klombék, mi? De talán csak egy kis veszekedésről van szó?... Talán... Az asszony nem felelt mindjárt. Kiegyenesedett egy kissé, s nehézkesen végighordozta öreg, fakó szemét az őszre vált, kopár földeken s a gyümölcsösök közt megbúvó falu háztetőin. - Ej... nem zavartak ki... hogy zavartak volna... jó népek azok, meg rokonaim is. Nem is vesztünk össze semmin se. Magamtól jutott eszembe, hogy világgá menjek. A más kocsijáról le kell szállni, ha a tenger közepébe is. El kellett hogy jöjjek... munkát már nem tudtak adni, közeledik a tél, hát hogyisne... tán ingyen adják az ennivalót meg a kuckót, ahol alszom?... S hogy épp most választották el a bocikat... s a libákat is tető alá kell hajtani, mert már hidegek az éjszakák, hát csináltam helyet... mert hogyisne, kár lenne a jószágocskákért, ők is Isten teremtései... S jó emberek a Klombék, hogy legalább nyáron istápolnak, nem sajnálják tőlem a kuckót, sem azt a pár kanál ennivalót... szinte már úgy parádézik az ember, mint valami gazdaasszony... Télire meg elmegyek világgá, kéregetni. Nem kell nékem sok, adnak a jó emberek, kihúzom tavaszig, az Úr Jézus kegyelméből, még össze is kuporgatok néhány garast, elkél a háznál az új termésig... hiszen rokonaim... S az édességes Jézuska nem hagyja el a szegény embert.