Párizsi eső [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak
A Párizsi eső a magány regénye. A francia fővárosba érkező magyar egyetemista a szellem világa, a fény városa helyett a mindennapok ütött-kopott Párizsával szembesül: a prostituáltakkal, kétes egzisztenciákkal, kisiklott életekkel. "Olyan mérhetetlenül egyedül voltam, hogy kínomban megkettőztem magamat: ketten lettünk a magányommal" - fogalmazza meg alapvető létélményét az egyetemista. Urauskas, a litván emigráns felébreszti a hősben megbúvó szörnyeteget, amely elől nincs menekvés, s amelyet még a Mela (a valóságban Stépha, a fiatal Simone de Beauvoir barátnője) iránt fellobbant szerelme sem tud legyőzni. Az emberben lakozó ösztönök, vad szenvedélyek döbbenetes rajza ez a regény. "Egyedül vagyok a tébolyommal, és magamra maradok a bölcsességemmel... Be vagyok zárva saját magamba, azért dörömbölök olyan kétségbeesetten a falaimon" - olvassuk a regényben, amely leginkább Proust, Huxley, Gide és Cocteau műveinek életérzésével mutat rokonságot. A Párizsi eső Hevesi András legjelentősebb műve, szép és szomorú regény, a legszemélyesebb hangú vallomások közül való. Egyben portré, és pszichológiai kalandregény is, amelynek helyszíne Párizs, hőse egy fiatalember, aki nagy vágyakkal érkezik az európai művészetek fővárosába. Halász Gábor írja róla a Nyugatban: „Hevesi regényének nyersanyaga az egészen nagyokra emlékeztet. Megírja a kiszolgáltatott embert, aki mint kesztyűbélést, fordítja kifelé a lelkét, és tehetetlen szenvedéssel veszi tudomásul a nézők idegenkedését. Felfedi a megalázkodás gyötrelmes kéjét, amelyet egyszerre táplál a végsőkig tudatos, új meg új izgalmat váró intellektus és az elkerülhetetlent beteges sóvárgással maga fölé idéző gyenge akarat. (...) kicsinyes kegyetlenségeket színez ki nagystílű szörnyűségekké, hogy bosszút álljon az életen."