Párizsi menyasszony [antikvár]

Ez az estéje is úgy kezdődött, mint évek óta a legtöbb. Kávéházban vacsorázott, két tojást pohárban, sonkát tormával, egy almát és egy nagy pohár feketekávét, s még az ételre sem gondolt, amit megevett. Mellényzsebéből cigarettát húzott elő, rágyújtott és szórakozottan lapozgatott az újságokban, képeslapokban, melyeket egy szaladgáló fiú az asztalára tett. Unatkozott. A fizetőpincér véletlenül megállt előtte; fizetett. Nézegette a pénzét; keveselte. Meg kell írnia holnap, holnapután, ezen a héten azt a néhány cikket, novellát, amelyet mindenféle újságnál megbeszélt, be kellene fejeznie a regényét, azt a francia vígjátékot is le kellene már fordítani, új darabot is kellene írni, akkor lesz pénze, bár előleget is kérhet, megint. Unatkozott. Elindult egy barátjához, aki meghívta. Tudomásul vették érkezését, néhány kérdést intéztek hozzá, szűkszavúan válaszolt s nevettek rajta, maga sem tudta, miért; sem önmagát, sem a megjegyzéseit nem találta mulatságosnak. Kártyázott egy ideig az asszonyokkal, majd egy karosszékbe ült, térdére tette az egyik gyümölcsöstálat és narancsot, banánt és mandulát evett. Aztán a könyvekhez húzódott, nézegette a piros, kék, barna köteteket, kissé idegesen betűzte az arany címeket s találomra kihúzott a sorból egy vastag könyvet. Ez még nem volt bekötve, sem felvágva. Paul Morand, olvasta a francia író nevét s már kissé idegesen a helyére akarta tenni, de útközben megállt a keze s visszahozta. »Newyork«. Bosszankodott. Mit akarnak folyton ezekkel a külföldi írókkal? Miért divatosak? Nagy dicsőség franciául írni, ha franciának születik! Meg hajóra ülni, Amerikába utazni és leírni, amit ott lát.