Pártmobil [antikvár]

Részlet: "Tegnap arra ébredtem, hogy belépek a pártba. Még nem késő. Végül is profi vagyok, előkapom hibernált öltönyöm zsebéből a kurázsit, nehogy már ne tudjak laptoppal meg szolgálati autóval rohangálni. Elhajítottam a paplanomat, a lepedőre vetettem egy pillantást: ki kéne már mosni, és felálltam. Kissé megszédültem, de aztán valahogy magamhoz tértem, és arra gondoltam, hogy valaki igazán kimoshatná a ruháimat is. Belerúgtam egy Don akármicsoda pizzásdobozba, a kurvaanyját szidtam egy darabig, majd csönd lett. Ekkor megszólalt a telefon: - Mit szeretnél enni, fiam, a hétvégén? - tette fel a kérdést anyám, amit már tíz éve hallgatok, és tíz éve ismételgetem, hogy ne törődjenek velem, ami a frigóban, az a gyomromban. Amint belépek a szülői házba, öt perc alatt összeveszünk, majd két nap kell, hogy kibéküljünk; mire jövök vissza Pestre, már szent a béke. - Csinálj, amit gondolsz - válaszoltam egykedvűen. Anyám belelendült, én közben feltettem magamban a költői kérdést: - Nincs itt egy ember, aki kimosná a ruháimat? De hiába merültem el a háziasszony-fíling rejtelmeiben, megint bevillant: be kéne lépni a pártba. Vetettem is egy keresztet, ártani nem árt, meg reggeli tornagyakorlatnak is beillik. De csak óvatosan, mert megjön a lumbágó. - Nincs valami jó hangulatod - puhatolózott anyám, nagyon jól tudja, hogy hangulatember vagyok, vagy harapok vagy nyalok, de többnyire gőgösen osztom az észt. - Semmi gond, minden oké - épp akkor zavart, mikor a világot akartam leverni a tengelyéről, nehogy már csak forogjon saját maga körül, mint egy bolond földgömb. - Hallom a hangodon - faggatózott anyám. - Ilyen a hangom - előkaptam a mosogató alól a liter vizet, és a növényeket öntözgettem. Ami itt megy ebben az országban, ebben a világban, az már tűrhetetlen, három hónap van a választásokig, tenni kéne valamit, nem csak pofázni, kocsmaasztalokat borogatni, hanem..."