Patak regénye [antikvár]

Mikor megkíséreltem egy időről, térről és Szellemről egy (még akkor is ha nyilvánvalóan idioszinkrátikus) képet festeni, ahol a mondanivalók és az összefüggések fontosabbak mint az egyes ecsetvonások időrendje, felfedeztem, hogy a kép se nem sík, sem korlátjai nincsenek, hanem kiterjed jelen életünk terének és idejének határain túl, és átfolyik a lelkünk magasságain és mélységein. Éppúgy mint a természetben, a mi életünkben és történelmünkben sincsenek zárt rendszerek, mert mindnyájan a végtelen életnek szerves alkatrészei vagyunk, melynek minden egyes töredéke nem csak együtt mozog, hanem a saját harmóniája szerint állandó befolyást gyakorol erre az örökkévalóságra. A történet, tehát, amely egy ifjúnak a Sárospataki Református Főiskolán eltöltött diákéveit szándékozott leírni, aki én voltam, azoknak az egyéni életeknek és történelmi eseményeknek az összefoglalásává alakult, melyek ezt a Szellemet előidézték és fenntartják, melyek ennek a történetnek előfutárai voltak s melyeknek nyomát viseltük későbbi életünkben, mindez visszatükrözve annak a gyermeknek, ifjúnak és embernek az individuális lényén, aki én vagyok. Ez a Szellem, amelyről beszélek, nem egy merev és megkövesedett esszencia, melyet valami véletlen hozott létre 1531-ben, a Kollégium alapításakor, amikor ez a protestáns vallás és a magyar szabadságharcok sarkalatos erődjévé vált, hanem abból a Szellemből fejlődött mely ezt az Intézményt alapította, és amelyet a falai között írt nagyszerű történelem és minden mecénása, tanárja és tanulója táplált és gondozott, mint ahogy ezeket Ő maga táplálta és gondozta.