Paula [antikvár]

Egy élő, egy holt... Hathetes házasok voltak, amikor Paula a legnagyobb boldogság közepette hirtelen meghalt. Pál nem talált vigasztalást, mert a gyönyörű, aranyhajú asszonyt módfelett szerette. A csapás első napjaiban azt hitte, hogy a fájdalom elveszi eszét, de lassanként beletörődött a változhatatlanba. Szerelme azonban nem veszített fényéből és melegségéből, sőt minél több hónap múlt el Paula halála óta, szerelme és kegyelete annál inkább növekedett, mert lelkében az égberöppent, kedves nő alakja idők távlatain mindjobban idealizálódott. Elhatározta, hogy sohasem fog megnősülni, mert úgy sincs nő ezen a széles világon, aki az istenben boldogultat testi és lelki kiválóságban megközelítené. S nem is nősült meg. De Paula lelke sem hagyta el őt. Ott lebegett fölötte láthatatlanul. Az a lelki kapcsolódás, mit a spiritiszták szimpátiának neveznek, a lehető legteljesebb volt közöttük, mert azokat, akik igazán szerették egymást, sem a sír, sem az ég, sem a pokol nem választhatja el egymástól...