Pendennis története I-II. [antikvár]

THACKERAY. 1841-ben a Fraser's Magazine-ban, melynek hasábjain akkortájt gyakran lehetett olvasni a Carlyle nevét, egy új regény indúlt meg. Alig látott napvilágot néhány folytatása, John Stirling, a kitűnő kritikus, azt írta róla egy magánlevélben: „Mi különb van Fieldingben vagy Goldsmithben? Ez az író valódi tehetség, s kellő nyugalomban és kényelemben mesterműveket teremthet, melyek milliószámra fognak gyönyörködtetni még meg sem született olvasókat." A regény „Titmarsh Sámuel története" volt; Thackeray írta, harmincz esztendős korában. - Meséje ennyi: Egy gyémántos családi nyakkendőtű álláshoz juttatja a gazdáját egy bankházban, mert a bankár a nemes úrfi révén előkelő összeköttetésekre számít. A fiatal ember meg dúsgazdagnak hiszi főnökét, s rábízza nagynénjének vagyonát, mely ő reá néz. Mind a két csaló megjárja: egy szép napon a bankház összeomlik, az örökség odavész, s a gyémánt elhomályosúl. - A vékony mesében nagy a tanulság, sok az eleven alak, s az egész egy darab élet, - egy darab „hiúság vására".