Pepitafüzetemből [antikvár]

Részlet: NEKIFUTÁS Szenesvíz Április vége felé a kimiskárolt két emse elétvágytalanodott, fülét-far-kát leeresztve ténfergett az udvarban, jobbadán csak feküdt órákhosszat. Nagy volt az ijedelem, gondolnivaló. Baromorvost mifelénk legföljebb tehénhez, lóhoz hívtak, disznóhoz sohasem. A kikúrálás anyám föladata volt, aki egyetlen gyógyírt ösmert: a beteg állat kis és nagy nyavalyáját elűző szenesvizet. Csaknem a templomi szertartás szintjén készítette el az orvosságot. Kivette az almáriomból ünneplős tejesbögrémet, a pirospöttyöst; vizet töltött bele, keresztet vetett rá, közben dünnyögött valamit, varázsigét-e, imát-e, nem tudtuk kivenni, noha erősen figyelmeztünk Valter Lacival. A konyhasarokban kuksoltunk, még pisszenni se volt szabad a szertartás alatt. Mama kinyitotta a sparhed ajtaját, most jól hallottuk, hogy a Miatyánkont susmorogja, közben egy-egy szem parazsat kotirgál muttóujjával a bögrébe. Sistergett-gőzölgött a vízbe pottyant parázs; összesen hét került a bögrébe. Ezután három keresztvetés következett és három Üdvözlégy; majd a papucsát lerúgva, kiszaladt mama az ólba. Lacival a nyomába lódultunk, mivel ez nem volt megtiltva, miként a hangos szó. A szenesvizzel meghintete mama az emsék orrát, szemét, fületövét. A hintést még kétszer megismételte; újfent pötyögött valamit, de csupán szótöredékeket hallottunk: „Távozzál", „Beteg se legyél". A szenesvíz ügy használt, hogy nem ártott. Harmadnapra vígan ropogtatták malacaink a morzsolt kukoricát. Frast Náncsi néni viszont igen csúnyát mondott a szenesvízre. Ö is megpróbálta, de nem járt sikerrel, mert mindhárom hízóját elvitte az orbánc. Náncsi néne alighanem csak amolyan tessék-lássék-formán hitt a gyógyszer varázserejében. Vagy nem imádkozott elég jól.