Perzsa díván(y) [antikvár]

Hátsó fedlsap és az utolsó lapon alsó széle hullámos.
Jelenetek ​egy magyar-iráni házasságból 1985. november Álltunk a kolozsvári kollégium folyosói sötétjében. Romantikus regényekből ismert vallomásos-első csókos jelenet. Szerelmes voltam. Arra gondoltam, hogy itt egy szép, erős, egzotikus, rokonszenves, szellemes, várhatóan nagy szakmai jövő előtt álló, láthatóan jó anyagi körülmények között élő férfi, aki saját bevallása szerint szeret, aki mellett nem fogok unatkozni. 1989. november Elővett egy perzsa nyelvű írást, állítólag a követségre jött táviratot. Az állt benne, hogy vissza kell mennie Iránba. Március 21. az utolsó határidő, hogy jelentkezzen az iráni hadseregben, különben elkobozzák az apja házát… Ha előre tudta, miért hagyta, hogy kötődjek hozzá, miért szerzett magának állást Magyarországon, miért vett feleségül, miért titkolta ezt el, mikor teherbe estem? „Hát akkor jössz, vagy maradsz?”, kérdezte. 1994. június A borotvákat megtalálta a mosógép mögött. Hallottam a nejlonzacskó zörgéséből. Míg ő a fürdőszobában szöszmötölt, én a tartalék kulcsot kerestem. Nem találtam. Körülnéztem, hogy lehetne kijutni a lakásból. Tudtam, hogy képes eltenni láb alól, még csak borotva sem szükséges hozzá, eleget láttam pikniken, hogyan hullottak keze alatt tarkócsapástól nyulak és birkák. És olvastam az Othellót.