Porcelánéletek [antikvár]

ELSŐ FEJEZET - Mi a csuda ez már megint? - harsogta Cara Moran fiatalabb húgának a telefonba. - Mi az, hogy anya venni akar egy másik házat? Grace Moran lehunyt szemmel ült a kerámiagyár műtermében, és eltartotta fülétől a telefont. Elszámolt ötig, majd diplomatikusan így felelt: - Nem tudom. - Na ne mondd! - Én sem tudok többet, mint te. A telefonvonal londoni végéről türelmetlen rosszallás sugárzott. Cara minden bizonnyal az íróasztalánál ül, gondolta Grace, az új irodában, ahová a vállalat alig egy éve költözött, és valószínűleg az a kifejezés ül ki az arcára, amelyre Grace olyan jól emlékezett gyermekkorukból, és amely soha semmi jót nem jósol. - Ugyan már - felelte Cara dühösen. - Lefogadom, hogy tudsz te ennél többet is. Elvégre te Staffordshire-ben vagy. Honnan tudjam én, itt, Londonban, milyen őrültségre készül anya Staffordshire-ben? 7