Porcelánmosoly [antikvár]

Évszakok ​ölelkeztek s búcsúztak egymástól, ahogy szokásuk ez régről. Egy nyári koradélutánon aztán…, a buszmegállóban várakozva… Mások is észrevették, nemcsak ő. Mutogattak is egymásnak, hogy „Figyeld!”, de nem mozdultak. Hát ő csak azért is szól neki, gondolta, és a lányhoz lépett. Megkérdezte tőle: „Szereted az állatokat?” Zavart kényszermosoly kíséretében kapta válaszul: „Igen, miért?” Mire ő: „Mert a szoknyádon, ott hátul egy pók mászik…” Az arcra merevült mosolyból csakhamar hisztérikus könyörgés lett: „Jaj, vedd le, kérlek!” És ő lepöckölte a pókot; óvatosan, nehogy nyomot hagyjon a krémszínű szoknyán. A lány megköszönte. Azóta nadrágján a pók. Szabadulna tőle, piszkálja, csapdossa; hiába. Mintha hozzánőtt volna. Csodapók. Arra vár, hogy valaki lepöckölje róla. Valaki más. De mászkálhat bármerre, senki sem veszi észre… (Részlet a Porcelánmosoly című könyvből.) Gerencsér Miklós József Attila-díjas író a Porcelánmosoly című kötetről: "Hálásan köszönöm Hámor Vilmos jeles pályatársam Porcelánmosoly című rangos, íróilag tekintélyt parancsoló kötetét, amely a genius loci ihlette fogalmazásával sok-sok szívemhez közeli emléket ajándékoz nekem gyermekkorom megélt győr-szigeti világából. Hála a mélyen tartalmas kötet minden soráért a mélyen tartalmas belső életet élő rangos tehetségű író-testvéremnek. Aszófő, 2007. dec. 4. Gerencsér Miklós"