Párbeszéd a szenttel [antikvár]

Ungvári Tamás könyvtárából.
Az író ezt mondja könyvéről: "- Írni nehéz, de nem kötelező. Ezért meggyőző mentség nincs. A könyv tárgyilagos megítélésére sem hinném, hogy alkalmas vagyok. Maradok annál, hogy szeretettel üdvözlöm az olvasót; talán az itt következőket nem tekinti jogtalan mentségkeresésnek vagy önértékelési kísérletnek. Úgyse segítene. Gyermekkorom óta írok. Ezek a novellák 22-28 éves koromban íródtak. Színvonaluk egyenetlen, élményeim, munkakörülményeim, a különböző hangulati töltések, a lehetőségek is egyenetlenek voltak. Nemigen gondolkodtam rajta, novellista, recenzista, drámaíró vagy operakritikus vagyok-e; valószínűleg egyik sem e pillanatban még, ezért a sok kísérlet, hogy kiderüljön. (Az ezzel kapcsolatos érvek kisszámúak és nagyon ellentmondók, semlegesítik egymást.) Talán nem késő, innét vagyok a harmincon, némi türelmi idő még jár. A kötet nagy hibája a látvány kaleidoszkópszerűsége. Az első kötetben mindenről be akar számolni az ember, gyötri a bemutatkozási kényszer s a minél választékosabb bemutatkozásé, mert még nagyon kevesen ismerik. Vannak bizonyos személyes szempontok is; az ember a maga sajátos, más által el nem mondott, különbejáratú kötelezettségeire, vallomáskényszerére gondol néha, szemben az adott feladat pontos megoldásával. A sorrend a történelem kronológiájához ragaszkodik, ez közérdekűbb, mint a vélt személyes »fejlődésrajz«. S ha valakit mégis az utóbbi érdekelné, a tartalomjegyzékben megtalálja. Kivétel az első novella, ez dedikációféle: ennek alapján biztattak további próbálkozásra néhányan, kedves és elfogult jó barátok, nagyon-nagyon régen. S végezetül annyit erről a kötetről még, hogy szeretném, ha az olvasó élete, jövője igazolná nagy-nagy bizalmamat. Ez pedig fontosabb, mint hogy élvezze a könyvet és egyetértsen vele. Bár ez ügyben is igyekeztem, ha a kezdő jól ismert sutaságával is, de őszintén, jóhiszeműen, azért, hogy használjak." V