Párhuzamos viszonyok [antikvár]

"Hajagos, te piszok professzor! Megkaptam a könyvet s a levelet. Először is. Honnan vetted a bátorságot, hogy engedélyem nélkül kiadattad az emlékezéseimet? Arról nem is beszélve, hogy pimaszul belerondítottál, és minden zaftos politikai megjegyzésemet kihúztad. Vagy a kiadó tette? Másodszor. Ki az a Szalay? Azt írod, kollégád vagy barátod? Aki, amióta él, kifigurázza saját magát, mert másképpen nem tudja elviselni a körülötte lévő világot, és ez a világ nem veszi észre, szerinted, kinevetve Szalayt, hogy ez a fickó véresen komolyan humorizál, és voltaképpen a világot teszi nevetségessé. Az a nevetséges tehát, aki nevet. Nem gondolod, hogy ez az állítás akadémikus pöffeszkedés a részedről? És az ő részéről? Ha a legutolsó aranyapa faron billenti, rögtön megszűnik általad oly nagyra becsült humorba csomagolt fölénye. Harmadszor. Honnét veszed magadnak azt a korlátlan gyávaságot, hogy kitalálsz egy Szalayt, hogy mögéje bújj?..."