Pro Libertate! I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Óriás robbanás, siketítő csattanás, mintha leszakadt volna az égbolt... A palota alapjában megrendült... Azután rémült csend lett, csak vakolat vagy homok hullása hallatszott valahonnan, hosszan csörgedezve, mint a hegyi patak ... Most pedig szaladó csizmák a folyosó téglapadozatán... Ferkó dobogó szívvel ül oszlopos ágyában, mely olyan öblös, mint a dunai gálya. Apai öröksége az ágy; édesanyja, mikor másodszor férjhez ment, nem akarta ifjú urát belefektetni és így a kis fiúé lett. De az ajtó most kivágódik és berohan - nem! - bezuhan Kőrösy György uram. Az arca fakó a rémülettől. - Kisuram! Kisuram! Ferkó mosolyogva néz rá. Ő is sápadt, de azért tudja, hogy ha valamikor, úgy most illik mosolyognia. Kőrösy ugyan látja, hogy nincs baj, de mivel eszébe jut, hogy milyen baj lehetett volna: az ágy elé roskad és magához kapja az úrfit.