Próbaidő [antikvár]

Több nyugtatót vett be, mint másl^or, mégsem aludta át egyvégtében az éjszakát. Háromórai álomtalan alvás után rányílt a szeme arra a kékesszürke hajnali homályra, amitől irtózott, s ami elől hiába menekült az altatószer kábulatába. Ebben a bútorok, képek vonalait torzán sejtető, s a szoba falait egy vacogtatóan hideg messzeségbe döntő színtől félt a legjobban. A fekete sötétség teljes volt és puhán meleg. De ez a hajnali szürkeség hideget árasztott, a létet feltátott, roppant szájnak mutatta, s benne az ő életét üresnek, s - amit még nehezebb volt elviselni - remény nélkül valónak. Kora hajnalban, ebben az éjszakától alig elvált, mégis gyötrelmesen megváltozott időszakban a csend is másképpen hallgatott, mint éjféltájban vagy virradatkor. Félelmetesen üressé tette az utcát, a két sor ház medre irracionálisán elmélyült s megtelt köddel, mintha soha élőlény nem járt volna a kövezetén. Vagy mintha a falaik mögé bezárt emberek már soha többé ki nem szabadulhatnának az élet és az álom béklyóiból.Rita felnyögött, s hasra fordult, felemelte a fejét és alsókarjára támaszkodott. Majdnem csecsemőtartás volt ez, míg a függönyt figyelte, ami világosabb foltként derengett a szürkeségen. A szíve most kezdett nyugtalanul dobolni, mintha az imént valami nehéz álom rémülete riasztotta volna fel. Nem, ezúttal nem álmodott. De az az üresség, amit ébredése első pillanatában már érzékelt,