Prudence kisasszony [antikvár]

Részlet a könyvből: Wibird Hawkins tiszteletes úr igen szerencsétlennek érezte magát. És szerencsétlensége egyáltalában nem anyagias természetű volt; hiszen azokon a kincseken kívül, amelyek a kegyeséletű férfiú számára a mennyországban halmozódtak fel, a jó ember Rivermouth három legszebb házát is a magáénak mondhatta. Házi pervatvarról sem lehetett szó, hiszen Hawkinsné tiszteletes asszony ezt a szép világot már jó egynegyed évszázaddal ezelőtt örökre elhagyta. A tiszteletes úr bánata olyanfajta volt, amilyen azé a színészé szokott lenni, aki eljátszotta már szerepét, de még mindig a színpadon szeretne maradni, - kárára azoknak a fiatal, tüzes tehetségeknek, akik végre már hozzá akarnak jutni a maguk szerepe eljátszásához s meg akarják mutatni a maguk művészetét. A boldogtalan aggastyán sehogy sem veszi észre, nem birja belátni, hogy a szín változott s hogy közben húsz, harminc vagy negyven esztendő suhant tova. Hawkins tiszteletes úr ugyanis telek és nyarak nagy során játszotta szerepét hol többé, hol kevésbé figyelmes közönség előtt, - még pedig oly ügyesen, hogy a tekintetes hitközség a maga hitközségi mivoltának teljességében megunta már ezt a játékot s tovább egyáltalában nem óhajtotta Hawking atya áldásával kereszteltetni, eskettetni s temettetni magát.