Puszipajtás [antikvár]

Részlet: Ignác úr ma káromkodik. - Bikafalu és nevezetességei. - Hogyan gyújt pipára a becsületes ember. - Pupp, pupp. - Rozál asszony ma csöndes. - Csapkodni más is tud. Az ünneplőruhás úriember, - vasárnapi sötét nadrág, hófehér vászoning, ragyogóra keményített szimplagallér, sárga bőrből való nadrágtartó díszébe borítkozva - végigrántotta a ruhakefét a magasra emelt zakókabát hátán. Aztán lekoppantotta a kefét az asztalra, magára kanyarította a kabátot, ujjai heves mozdulatával hátragereblyézte fején az ezüstfehér bozontot és rámordult a szolgálóra: - Elmégy mán az útból? A kesehajú fiatal lány, akit ilyen mérgesen oktattak ki arra, hogyan kell tisztára kefélni egy bolyhos, sötét kabátot, sértődés nélkül lépett odébb: - Megyek tekintetes úr kírem. - A legényekkel huzavonázni - szidta a ház ura, - ahhoz tudom jobban értesz! - Nem szokok én huzavonázni eggyel se, tekintetes úr kírem - nézett rá őszinte szemmel a lány. - Befogod a szád? - Be, igenis. Az ezüstbozontú ember - Tornátzy Ignác rosszkedvű birtokos, - bedöndítette maga után az ajtót és Lenor szolgáló ijedtség nélkül nézett utána. A veranda lépcsőjén kancsó vízzel felbaktató András bácsinak is gondtalanul mosolygott mindkét szemöldöke, jó van no, a gazda ma ballábbal rugaszkodott ki az ágyból, de attól ugyan ki rezzen össze?