Quo vadis?... I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Petronius déltájban ébredt föl s mint rendesen, most is nagyon bágyadt volt. Az éjszaka sokáig mulatott Nero palotájában, ahol a dáridó jóval éjfélen túl tartott. Aztán meg pár nap óta nem is igen volt egészséges és reggelenkint, mikor fölébredt, gyakran oly gyönge és kábult volt, hogy gondolkozni is alig tudott. De a reggeli fürdő, mely után az ügyes rabszolgák végig dörzsölték egész testét, mindig friss keringésbe hozta vérét s annyira megifjította tagjai rugékonyságát, hogy szinte újjászületett. A szemei ragyogtak, arca majd kicsattant az egészséges barnapiros színtől s a tartása oly daliás volt, hogy még a délceg Salvius Otho sem versenyezhetett volna vele; el is nevezték ezért az elegáncia mesterének. Másnap tehát, a tivornya után, - ahol arról vitatkozott Néróval, Senecával és Lucanusszal, hogy van-e a nőknek is lelkük, - kényelmesen végignyújtózott a hófehér, egyiptomi byssusszal leterített padon, mialatt két izmos fürdő-szolga, mintha gyúrt, dagasztott volna, olajos kézzel törte, nyomkodta a tagjait.