Rabom van nekem, fiam [antikvár]

Részlet: Rabom van nekem, fiam A vármegyeháza udvarára kelepelve fordult be a csendbiztos sárga bricskája. A kocsison kívül hárman ültek rajta, a csendbiztos, a pandur, meg egy kopott ruhájú alak. A csendbiztos egyedül feszített a hátulsó ülésen s hatalmas termetével úgy teleülte, hogy egy fogpiszkálót se lehetett volna mellé elhelyezni. A pandur a kocsis mellett szorongott, de legrosszabbul járt a kopott külsejű ember, akinek a kocsiderékban kellett kuporognia. A holdvilág fényénél mindebből nem sokat lehetett látni, mivel az égi lámpást minduntalan eloltogatta a felhő. A bricskát megállása pillanatában körülvette a vármegyeház éjjeli személyzete, a portás, az alispán huszárja s egy-két lézengő pandur, akik nyomban leolvasták a csendbiztos ábrázatáról, hogy nagyon jó fogást csinált. Rangelsőbbségénél fogva a csendbiztos cihelődött le először a kocsiról s dörgő hangjával belekiáltott a csődületbe. - Ébresszétek fel a vicispán urat! Az alispán huszárja megvakarta a fejét s valami olyasfélét szeretett volna kinyögni, hogy inkább talán megpróbálja felcsalogatni a napot az égboltozatra, amitől az alispán úr magától is felébredne, de se lelke, se bátorsága megzavarni álmában a vármegye urát s akadozva sóhajtotta.