Rabszolgák útja [antikvár]

ELSÖ FEJEZET 1. Hocutsinban gyülekezni kezdtek a szír kereskedők karavánjai. Ez az esemény arra ösztönözte e helység lakóit, hogy ismét felébredjenek. Egész éven át nem is gondoltak arra, hogy még életben vannak, hogy helységük valahol a földön létezik és hogy városkájuk nevét olyan sokféleképpen lehet írni, hogy megfelelhet minden egyes lakó saját Ízlésének. A városi hatóság másképpen írta a városka nevét, mint ahogy a posta a bélyegeket lepecsételte. Már ez is elegendő ok volt arra, hogy a postamester, aki szövetségi hivatalnok volt, semmiféle személyes, vagy általános kérdésben ne tudjon megegyezni a polgármesterrel, aki viszont az állami koimányzó hatásköre alá tartozott. Mindamellett a polgármester kellő barátságot tartott fenn a postamesterrel ahhoz, hogy alkalmilag a befutó vagy távozó leveleket ujjai között átcsúsztathassa és időnként mosolyogva kérje meg a postamestert arra, hogy ezt vagy azt a levelet tartsa vissza néhány napig, juttassa el később a címzetthez, vagy egy-egy levelet ne a legközelebbi, hanem csak a rákövetkező postával továbbítson. A posta hetenként csak egyszer érkezett és hetenként csak egyszer indult. Egy indián teherhordó vitte a hátán a legközelebbi nagyobb postagyűjtő telepre, amely négy napi járóföldre volt. Erről a gyüjtőtelepről öszvérháton vitték tovább, hogy további hét-nyolc napi utazás után eljusson a vasútállomásig. A postásnak ez a hosszú útja, amelyet gyakran kétszeresére háromszorosára növeltek a nehéz, tropikus felhőszakadások vagy a kóbor rablóhordákról szóló jelentések, megkönnyítette a posta-