Rákóczi I-II. [antikvár]

6\ c (T o cr CT (7X? (T c? 3 1 "TV""" bácsi, fáj az haskó I — liallatszott egy gyermeki fátyo-0 —* J losan mély hang a kúpos sátor hosszúkás kis fülkéjéből, ^ amelyet egy keleti fehér fátyol függöny választott el a nagyobb, kerek belső térségtől. A hangra egy magas, testes férfi, akinek magába felejtkező töprengés ült az arcán s gondozatlan bajusza aggodalommal és bánattal csüggött alá feltűnően borostás állára, abbahagyta párducnesztelen föl s alá járkálását az iratos török szőnyegeken s a fülke felé indult. Amint megfordult, pirosas fény vágódott konok alacsony homlokára a sátor közepén álló kurta lábu tábori asztalon lobogó gyertya-lángról. Az asztal mellett támlátlan zsámolyon derült mókusarcu, keszeg, kistermetű másik férfi ült fehér karing alá húzott fekete finom csuhában. Előtte, a vörös bársonyteritővel borított asztalon három-taraju jezsuita sapka feketéllett, mint valami könnyű, de szilárd kis bástya. A jezsuita sajnálkozó mosollyal nézett a nagybajszára, akin sárga csizma, fekete nadrág és dolmány volt. Ez vállat vont, félrelebbentette a fátyol függönyt s beszólt a félhomályba : — Méltóságos uram, nyomban I Birsalmát kiván nagyságod ? Vagy somot maga természetjében avagy facsart levét? A fülkét majdnem megtöltő s állatbőrökkel borított kereveten fölült vékony aranyszállal, vörös és kék selyemmel himzett nyakú, mellű és kéze-lőjü finom vászon ingében a méltóságos úr : egy hét esztendős kisfiú. Puha, göndör barna haja a vállára borult. A hosszú fürtöket, hogy arcába ne lógjanak, a baloldali elválasztástól jobb füle mögé erősitő szép kis piros paszomány hurok oldódóban már a fürtök végében lógott. Kerek csontozatu arca kövérkésségre jelölte, de most a leapadt pofahus fölött ugy álltak ki pofacsontjai, mint két szabályos fél-golyó. Szikkadt s amúgy is kifejezéstelen, ahg domború homloka mit sem mondott. Kissé bronzba játszó szemöldökei olyan lélektelen szabályossággal iveitek, mintha csak festve lettek volna, amit gyakran látni ősi nemzetségek tagjain. Szabálytalan elhelyezésű, nagy golyóju, barna kis középső kört csillantó kék szeméről ősi vár jutott a néző eszébe, teszem Munkács, amelynek felhőkbe, multakba érő fekete magját enyhe kék vizű kerek csatorna veszi körül lent a lapályon. A mélybarna szembogárban, mint egy parányi boszorkányüstben, mult vagy jövendő tragédiák bűvös főzetje sötétlett s a külső, szinte átlátszó kék kör szelid, vonzó vizein Isten lelke járt, mint valaha Krisztus Jézus a tó szinén. De ebből a különös kettősségből egybeáradó tekintet nem kifelé nézett, befelé sem, hanem el valahova, máshova, ahogy majd a férfi, aki ebből a gyermekből lesz, majdnem egész életében idegennek fogja érezni magát ott, ahol