Rasputin [antikvár]

Nem a szenzációs légkör volt az, ami arra indított, hogy könyvet írjak erről a különös pétervári barátról, akiről a tudatlanok azt mondják, hogy feslett ember volt, míg a jobban tájékozottak inkább vakbuzgó vallásos léleknek tekintik. Csakhogy egyetlen megjelöléssel ennek az egyéniségnek a talánya még nincs elintézve. És éppen ez a homályos probléma, amely mint a hold korongja sápadtan és nyugtalanítóan lebegett posványok felett, izgatta érdeklődésemet. Rasputinnak ez a rendkívüli szereplése mindenesetre csak orosz viszonyok közt eshetett meg, amelyeket a középeurópaiak oly sokszor a legcivilizálatlanabbaknak tartanak, holott Oroszország jelentékeny körei a legkultiváltabbak. De a régi közmondás szerint: "les extrémes se touchent," az érintkező pontok közel esnek egymáshoz és azt a hidat, amely a messzi Oroszország műveletlenségét Pétervár raffináltságával összeköti, a cár képe díszíti, amelyhez az Ochrana és a szinódus háttérül szolgálnak. Az orosz kulturálatlanság termő talaja azoknak a szörnyű jelenségeknek, amelyek számára bennünk, nyugateurópaiakban nincs megértés, sőt néha a hit sincs meg. Rasputin a mélységekből jött, az ős néplélek erős ösztöneivel. Paraszt természet, de az erotikus indulatok finom szimatjával terhelten.