Reggelre szól a harang [antikvár]

Részlet a könyvből: A sápadt februári nap ragacsos fényt csurgatott a városra, amelyet bilincsbe vert a fagy. Fütyült a szél, felkapta az apró, éles, szemcsés havat, boszorkánytáncban sodorta végig az üres utcákon. A villamosok megakadtak a hótorlaszokban; a néhány járókelő, aki kimerészkedett, bebugyolálva, görnyedten igyekezett előre, apró fekete pontok a határtalan fehérségben, mintha még inkább hangsúlyoznák az utcák ürességét és a város dermedtségét. Az első tél volt a háború után, kegyetlen és gonosz tél, a lapok tárcaírói Bratislavát mesebeli jégpalotához hasonlították, de nem vidám mesék játszódtak le benne. A Duna hátán sóhajtozott és recsegett és felpúposodott a jég, valósággal robbant, a háborút idézték ezek a robbanások. De a híd fölött zászlók lengtek, a szél meghajtotta árbocaikat, csapkodta a vadonatúj vásznakat, s a zúzmarás vasgerendák vígan és ünnepélyesen világítottak a sápadt napsütésben.