Bővebb ismertető
E könyv megjelenésével nagy adósságot törleszt a könyvkiadó: felszámolását annak a fehér foltnak, amely két világháború közötti irodalmunk újrakiadásának térképén még nyugtalanítóan ott terpeszkedik. Nyugtalanítóan, mert Bánffy nélkül nem alkothatunk hű képet a romániai magyar prózáról, nem lehet teljes irodalmunk aranyalapjának feltárása, közkinccsé tétele.
Bánffy Miklós életműve pusztán tekintélyes terjedelme révén is figyelemre méltó. Ritka jelenség ez a sokszor csak felvillanásokkal és ritkábban teljesen kifutott pályákkal jeleskedő erdélyi prózában. E vonatkozásban talán csak Nagy István életműve helyezhető a Bánffyé mellé. (Tamási, a legragyogóbb tehetség, nem kelti ezt az extenzív benyomást.) És nem tekinthetjük véletlennek, hogy éppen a két nagy társadalmi osztály: az arisztokrácia és a proletariátus, az élet teljes birtokában levő és a teljesen kisemmizett réteg termelt ki teljes életműveket. (Szántó György jöhetne még számításba, de ő a szó itt használt értelmében szintén proletár, mert világ-talan. A szintén sokat író Makkai Sándor viszont papi, tehát nem-világi voltában az.) Összefügg ez azzal is, hogy mindketten új tartományt hódítopttak meg az irodalom számára: az egyik a legfelsőbb,. a másik a legalsóbb vidék terra incognitóját. Közös vonás a két pályán az is, hogy mindkettőjüknek alaposan meg kellett küzdeniük íróságukért. Szubjektíve az egyiknél a túl mostoha, a másiknál a túl jó, számtalan más kiélési lehetőséget kínáló életkörülmények akadályozták az írói kibontakozást. Objektíve pedig a kettős előjelű fogadtatás. Szerb Antal írja egy helyen, hogy az irodalom a polgár dolga; és mindenkit, aki nem polgár, gyanakvással fogadtak. Talán ez is magyarázza, hogy éppen a nempolgárok mutattak kezdettől fogva nagy érdeklődést és a legtöbb megértést Bánffy iránt.