Riadó Afrika fölött [antikvár]

Részlet a könyvből: A Lamartine nyugodtan siklott a tükörsima tengeren. Két napja indult el Alexandriából s most Velence felé tartott. Alig két órája hagyta el Brindisi kikötőjét s az alkonyatban lassan eltünedezett a part. A hatalmas francia gőzös utasokkal zsúfolt fedélzetén élénk csevegés, csacsogás, kacagás hangzik. Pedig a hajó legtöbb utasa nem jókedvéből utazik. 1940 tavasza van. A világ nagy része már lángba borult s nem tudni, melyik pillanatban terjed tovább a tűz. A levegő feszültséggel van tele, egyetlen szikra felrobbanthatja a puskaporos hordót. Egyiptomból olaszok, németek, magyarok igyekeznek hazafelé, vissza az európai szárazföldre. Sokan hosszú évek óta éltek a piramisok hazájában, dolgoztak, termeltek, sokan családot alapítottak. Akadtak kis gyermekek, akik még sohasem látták ezt az országot, amelyet hazájuknak neveznek s most, a veszély óráiban mégis úgy érzik: el kell hagyni munkájukat, azt a maguk választotta országot, amely eddig békés otthonul szolgált és vissza kell térni a hazába, amely most talán nem is nyujt biztos megélhetést, amely talán az eltelt évek folyamán megváltozott és más lett, de mégis mindig és minden helyzetben a haza marad.