Rianás [antikvár]

Részlet a könyvből: "Hosszú idő után újra résztvehettem egy vagyonmentő vásáron. Valamikor régen - tíz-tizenöt évvel ezelőtt - így vásároltam szőnyegeim, képeim és porcelánjaim nagyrészét. Soha nem voltam gazdag, még csak különösebben jómódú sem, de az otthon volt a mindenem, szenvedélyesen szerettem a szépet és semmilyen áldozatot nem sajnáltam, hogy egy-egy értékes darabbal szaporíthassam szerény gyűjteményem. Ez nem történt túlságosan gyakran, éppen ezért esemény és élmény volt számomra minden ilyen vadászat és így nyert történetet otthonom minden egyes építőkockája. Sajnos, a szőnyegek, képek, porcelánok és bútorok - röviden minden - elégett. Nem kellett volna elpusztulnia, az emberi rosszaság, irígység, a kegyetlenségbe hajlott örjöngő halálfélelem pusztította el. Amikor az emlékezés éjszakáján, 1945. január 31-én felgyujották az SS-katonák budai házunkat, nappali világosságot árasztottak a lobogó lángnyelvek és batyuval a kezünkben menekültünk az urammal az összeroskadni készülő izzó kemencéből. Egymás kezét fogva kusztunk a kemény havon, a megkoppanó golyók között. Ezen az éjszakán, az élet és halál nagy pillanataiban, elvesztették már értéküket az élettelen tárgyak."