Richelieu I-II. [antikvár]

II. kötet felső lapélein folttal. Védőborítók kopottasak.
IV. ​Henriknek, az első Bourbon-uralkodónak meggyilkolása után a hírhedt Medici Mária lett a régens, s az ország teljhatalmú ura egy idegen kegyenc, Concini. De őt is hamar utoléri a végzet: meggyilkolják, feleségét pedig boszorkányként megégetik. E gyilkosságok után kerül uralomra a biszexuális, kiegyesúlyozatlan XIII. Lajos, s ismét kegyencuralom kezdődik… Ekkor kellett végleg eldőlnie, hogy az ország a feudális anarchiába és széttagoltságba süllyed-e, ami a Habsburgok hegemóniáját hozta volna magával világszerte, vagy pedig talpra áll, egységes nemzetté kovácsolódva, és elfoglalja az őt megillető helyet a népek nagy családjában, esetleg mintaállamként. Az elkeseredett belső és külső harcokban – hiszen Európa-szerte a harmicéves háború dúlt – egy nagyratörő, eszközeiben nem válogatós vidéki nemesivadék, Lucon püspöke (majd az ország bíborosa) tüneményes pályát fut be a király első minisztereként, legyőzve a széthúzó belső erőket. Rossznyelvek szerint ő is kegyencként, Medici Mária szeretőjeként kezdte. A rendkívüli politikai tehetség azonban nem volt szimpatikus ember, okkal, ok nélkül gyűlölet vette körül, s mint a kötetből látható, a politikai nagyság nem esett össze szükségképpen az emberi nagysággal. A finomkodó barokk-udvari kultúrának, a kibontakozó klasszicizmusnak a felszíne alatt vad ellentétek feszültek. Igaz, Franciaország naggyá lett, de a jövendő még nagyobb változásainak csírái már érlelődtek. – A kötet maradandó élményt nyújt az olvasónak, mert a való élet számtalan, szinte már hihetetlen politikai, diplomáciai, személyi titkai, intrikái, szenvedélyes és feledhetetlen nagy szerelmei közel hozzák a számunkra ismeretlen, de egész Európa számára sorsdöntő korszakot, melynek legmarkánsabb és legsikeresebb, győztes egyénisége éppen a kötet címadója: Richelieu bíboros volt.