Rienzi I-II. [antikvár]

E könyv címe, szinte önmagától magyarázza meg az olvasónak, hogy történetünk a XIV. évszázad első felében kezdődik. Két ifjú ballagott, szép nyári estén, a Tiberis mentén, a folyó ama szakaszán, mely az aventini hegy lábát öntözi. Elhagyatva, kissé távolesve a forgalomtól, kanyargott az az ösvény, melyet utjuknak választottak. Kissé távolabb , a folyó mentén, szórványosan fekvő, jelentéktelen házikók kandikáltak elő és mellettük komoran emelkedtek azok a magas háztetők és hatalmas tornyok, melyekről a római nemesség lakóhelyei voltak felismerhetők. A folyó egyik partján, halászkunyhók mögött, a Janiculum-hegy orma törekedett ég felé, melynek sűrű bokrokkal teleszántott oldalán sok megerősített palota szürke fala, számos templom tornya és oszlopsora kandikált elő, míg a túlsó parton a meredek Aventin szökött szembe, melynek csúcsa felől, a fák lombjaitól elrejtett kolostorok harangjai, dallamos hangjaikat küldték a csendes tájba és halkan csobogó habok közé. A két ifjú közül az idősebb, aki elmúlt már húsz esztendős, magas, parancsoló alakú volt és egész lényéből valami nemesség és főlényesség áradt, dacára ruházata végtelen egyszerűségének. Öltözéke hosszú, bú sötétszürke gyapjukámzsa és tunika volt: ezt hordták akkoriban a kolostorok növendékei, akik a kolostorokban a lehető legnagyobb igyekezet mellett, a lehető legtökéletlenebb tudást szedték magukba. Vonásai szépek voltak és talán kifejezésükben inkább vidámságot tükröztek volna vissza, nem pedig elgondolkodást, ha nem változtatta volna meg a kifejezést az ifjú szemeiből áradó ábrándos álmodozás, amely legtöbb esetben a csendes szemlélődéshez való hajlamot árulja el és azt, hogy a lelkülethez a múlt és jövő közelebb áll, mint a jelen élvezése...