Ringass, Amadeus! [antikvár]

Él egy népcsoport az Andokban, a Titicaca-tónál, ajmaráknak hívják őket. Arról híresek, hogy fordítva gondolkodnak az időről Mi múltnak tekintjük azt, amit magunk mögött hagytunk, és jövőnek, ami még előttünk dlL Az ajmardk azonban, ha szóba kerül a múlt, maguk elé mutatnak. Azt már egyszer Idttdk, ismerik. Mint-hogy a jövőről sejtelmük sincs, valahovd a hdtuk mögé helyezik. A legtöbb ember úgy érzi, az idő valahol tőle függetlenül, közönyösen múlik. Pedig túl boldog, túl boldogtalan pillanatainkban magunk határozunk arról, hogy előre vagy hátrafelé kívánunk-e élni. Ha egy érzés, indulat olyan erős, hogy akár túlmutat egy emberöltön, ha száz vagy akárhány évet képes átívelni, akár generációkon át továbbcipelhetik az utódok. A bölcs ajmara viszont egyszerűen tudomásul veszi, hogy a múlt nem hajlandó múlni. Lesz még vele dolog. Na, bumm. A Ringass, Amadeus! ahhoz az olvasóhoz szól, aki akarva-aka-ratlanul egy kicsit ajmara. Hajlik rá, hogy az időben visszafelé haladjon. (Olykor ezt regényolvasás közben meg is teszi.) Aki úgy érzi, nem szúrna el egy második esélyt. Aki mai fejjel jobban, eredetibben, bájosabban, élhetőbben, ideg-összeroppanás nélkül