Római suttogás [antikvár]

Előbb a feje bontakozik ki a ködből; aztán a keze, a keze feje, a fej a kezén, mely gondolkodik; az egészet nem látni se délről, se nyugatról, de keletről. Hogy egyedül jön-e? Nem tudja megmondani a köd se, a köd figyelője se. Hogy mit hoz, és hogy amit hoz, azt nekünk szánja-e, ezt se tudja megmondani itt senki, se a vezetők, se az irányított méltóságok; annyit tudunk, hogy erre a címre küldték, ahol mi állunk. De mióta őt ideküldték, azt se tudjuk, állunk-e vagy álltunk; a mi időnket megreparálták, de nem javultunk. Ezáltal. őt a felső vezetés küldhette ide, aki a mi időnkre is vigyáz, úgymond a mi időnk ura. Rebesgették már régen ezt, rebesgették, de csak Kassandra hitte, hogy itt van további érlelődés a rosszabb irányba; várjunk rá gumicukorral, csiborral, halvával és sóval, így akarta a kacska tanácselnök. Kiállítottuk a bizottságot, ennyi erőnk még volt a múlt tartályaiból, abból kerítettünk egy kis izmot, véreret, levegős tüdőt, pár fehér bordát, húgykövet(Várta) Báthori Csaba prózakötete – jó másfélszáz rövid lélegzetvétel – a prózavers és a verspróza között egyensúlyozva igyekszik megérkezni a próza területére: apró, hétköznapi történések magvából bont ki mélyebb tartalmakat, és megpróbálja visszahódítani azokat a területeket, amelyekkel a régmúlt nagyprózák megismertették az olvasót. A kötet elgondolkodtató darabjai kisiklott lények bánatát, magányra hajló városi gyalogművészek töprengéseit, magasabb levegőbe kapaszkodó álmodók sóvárgásait idézik meg. Van itt, aki létezni akar, van olyan is, aki saját életén túl a nemlét ködvilágát fürkészi, és van, aki akkor talál magára, ha megszabadult sokak barátságától. Báthori Csaba kötete elmélyedő, pontos, lényeglátó próza. Minden megy itt, minden jön, és mégis megáll egy percre, hogy szembenézzen az olvasóval.