Rocambole élete és kalandjai I-III. [antikvár]

BEVEZETÉS. I. 1812-őt írtak. A ,Nagy Ármádia" már visszavonulóban volt, maga mögött hagyva Moszkvát és a lángokban álló Kremlint, de meg zászlóaljainak felét is, a Berezina jeges hullámaiban. Nagy pelyhekben hullott a hó. Csupa fehérség volt a vidék a borúsan szürke égbolt alatt s a végtelen síkságon fáradtan, megtizedelve vonszolta magát azoknak a diadalmas légióknak a maradványa, amelyek csak pár évvel ezelőtt gázolták le a szövetkezett Európa hadseregét, a világhódító Napoleon vezérlete alatt. A visszavonulást fedező lovas-ezredek utócsapatai, megdermedve a borzalmas hidegben, elcsigázva az éhségtől és fáradalmaktól, kétségbeesett erőfeszítéssel igyekeztek föltartóztatni az üldöző kozák-hordákat. Ám ez már nem igazi küzdelem, hanem inkább elszánt öngyilkosság volt, - hiábavaló áldozat, amely már nem menthette meg a nagy ármádiát. A lovasok bóbiskolva ültek a nyeregben, ösztönükre hagyva a paripákat, melyek a hosszú koplalástól és az erőltetett meneteléstől elgyötörten, csak alig-alig vánszorogtak már. Ha egyik-másik elbukott vagy összeroskadt, mindjárt rávetette magát tíz-tizenöt huszár, egy szempillantás alatt földarabolták a szerencsétlen állatot és, mit se törődve az üldöző kozákokkal, tüzet raktak, hogy ebédet vagy vacsorát főzzenek.