Rohan a víz [antikvár]

Amint befordult a Dauphine Street sarkán, a kavarodás zaja elhalkult. Végül már csak egy-egy távoli pisztolylövés, egy-egy rikácsoló női sikoly törte meg a sötét csendet. A házfalak árnyékába húzódva sietett végig a sikátoron, mintha a holtak városában járna. Csupa gondosan elreteszelt ablaktábla és ajtó. Itt-ott egy-egy kiszivárgó vékony fény csík jelezte, hogy valamelyik sértődött, tekintélyes kreol, aki történetesen a kifosztott városban maradt, még ébren van, figyel, fülel és talán a hódítók ellen sző bosszúálló terveket. A magas, tagbaszakadt férfi lépteinek koppanása ütemesen visszhangzott a falak között - kip-kop, kip-kop. Katonacsizmájának acélsarkantyúja minden lépésnél oly élesen, keményen kattant a kövezeten, mint egy pisztolylövés. Bizonytalanul járt, mert túlsok pezsgőt ivott La Lionne mulatójában, mielőtt a verekedés kezdődött és most megint üldözték a „rémek" - a „rémek", melyek csak akkor szokták megrohanni, ha kiújult a virginiai mocsarakban szerzett maláriája vagy ha fáradt volt, ha unatkozott, ha becsípett. Unalmában kezdte a verekedést La Lionnenál, de amikor a kavarodás nagyobb méreteket öltött, kisurrant a hátsó kijáraton a Royal Streetre. És most a „rémek" megint üldözik, régi templomokból, városházakból, New England csendes, fehér házaiból rohantak feléje innen is, onnan is, hogy megkínozzák. Tudta, hogy a -„rémektől" sohasem menekülhet, mert a vérében vannak.