Rókacsárda [antikvár]

ERŐSZAK ÉS CSÁBÍTÁSOK l Mária sose látja világosban téli faluját. Este a buszmegállótól egyedül siet az utcán hazáig, s csak azzal a gyászruhás asz-szonnyal találkozhat, aki mint a kapubálvány, mozdulatlan, fejét a templom felé fordítja, nem tűnik-e föl a kanyarban a fia. Megszokta a csalódást, mégis, hátha éppen akkor, értesítés nélkül érkezik. Hátha! De mindig csak Mária lépte zaja, s amint belép a villanylámpa udvarába, ő gyorsan visszabújik a kapu mögé, nem akar találkozni özvegy menyével. Utána újra kiáll, és csalódottan visszatér a házba. A faluban több a kutya, mint az ember, üres házak szellemei zörrennek a padláson, tutul a kéményben a szél. Mária lépteit ugatások kísérik, közeledtére az ebek fölcsaholnak, távozására elcsöndesednek, udvarukba érve a Sajó kutya boldog nyüszögése az egyetlen hang, s az egész falu, mint a téli kikötőbe némult rozoga hajóraj, belesüllyed a sötétségbe. Otthonát minden este megrezzenti a megszokott izgalom, mindenki együtt van, aki él. Joó Béla hiába tesz-vesz egész nap, mégis hagy annyi dolgot, hogy lánya legalább nyolc óráig a konyhából ki se mozdul: mosogat, megfőzi a másnapi ebédet, míg édesapja a nagymamát bilizteti, befűti Marika szobáját, akácfahasábbal tömi a fürdőkazánt. Mária nem öltözködik át, kötényesen, barna prémpapucsban, kockás szoknyában, s legújabb mintázatú, maga kötötte pulóverben sürög. Micsoda ellentéte a főzelék- és fokhagymaszagú konyhának az ő lakása! Itt minden a beteg öregekre hasonlít, a régi koszos-szürke festék átüt a zöld kredenc kopásán. Zsíros, szószmaszatos lábasok, tányérok, bögrék, kések, kanalak,