Rókatánc [antikvár]

Részlet a könyvből: Tavaszi virulások idején, a Mekkába való nagy elinduláskor, a Csönd-hegyek között találkoztam a bölcs kádival. - Szálem! - üdvözöltem őt. - Megbocsáss a háborgatásért. - Beszélj, fiam. Hallgatlak, - mondta szelíden, miközben fehér füstöt eresztett a csibukból, megsimogatta szakállát, s szemöldökeit bölcsesség-szarvas homlokára szalajtotta. - Mekkába iparkodom, ó kádi, hogy én is hadsi lehessek. De nem tudom az útat. Igazits el, kérlek. A bölcs kádi kivette szájából a csibukot, szemöldökeit ismét levonta a szemére, majd így szólt: - Fiam, nehéz útra, hosszú útra indított Allah. Nem hiszem, hogy meglásd Mekkát. Hanem azért megmondom, merre menj. Hát nézd: a Csönd-hegyekből egy sivatagra érsz. Azon vágj át mindég abban az irányban haladva, amely az árnyékoddal ellenkezik. A sivatag homokja sárga és forró, sárga az ég is: de mégis legforróbb az éjszaka. Kín lesz a járás, de ne állj meg, édes az álom, de ne aludj, menj szünet nélkül előre. Akkor egy oázishoz érsz, ahol egy gyönyörű huri vízzel kínál. - Huri?...