Röpkekilenc [antikvár]

' ' I'' i' I I 'I'' ' ¦ I ¦'' í ' i ¦;):! ¦¦íM, i ¦ M ,11 -'I ' ; r; I ¦ -'i ¦ i ^ i, I ,'' I • Í! !i ' 'I ' ¦ ! ! J ' ¦ I ¦ I Befelé énekelve Csík Mónika bevezetője Hogy kit mely költészeti alkotás ragad meg, nem köthető szabályokhoz. A költészet olyan hihetetleníil színes és változatos^ annyiféle arca, illata, zamata, zengése van, hogy lehetetlenség meghatározni, mi a jó benne, mitől működik, mi által szólítja meg a befogadóját. Arra sincs recept, hogy milyen a jó vers, hiszen ahányféle olvasó, annyiféle vers létezik, és fordítva. Merthogy az olvasó is hozzáadja magát a vershez. Azáltal, hogy ízlelgeti, tovább gondolja az olvasottakat, hallottakat, máris alkotóvá válik, partnerévé a Nagy Költészeti Játéknak, melyben minden egyes résztvevő tovább éltet valami eredendő, ősi erőt, szépséget, misztériumot, amely szavakba, ritmusba, strófák zenéjébe foglaltatott, s áthat civilizációkat, kultúrákat, korokat - egyetlen célból -, hogy gyönyörködtessen. Hasonló a helyzet a prózával is. Befogadó nélkül nem egyéb holt betűknél, üresen kongó soroknál. Hiába a szerző igyekezete, hogy a szavak varázserejével teremtsen: létrehozzon, megfogalmazzon valami számára fontosat, kiragadja a lényegest az idő áramlásából, és a papír síkjára mentse át az örökkévalóságnak. Az olvasóval válik teljessé a történet, ami az íróval kezdődött el. Az íróval, vagy talán nem is vele. Sokkal előbb. Egy illattal, egy