Rougonék szerencséje [antikvár]

Azt akarom szem elé tárni, hogy egy család, egy kicsiny csoportja az élőlényeknek, hogyan viselkedik valamely társadalomban, a mint terjeszkedik, tíz-húsz egyénnek adva életet, a kik első látszatra nagyon elütnek ugyan egymástól, de beható vizsgálat alá véve őket, kitűnik, hogy nagyon is benső kapcsolat van köröttük. Az átöröklésnek megvannak a maga törvényei csakúgy, mint a nehézkedésnek. Arra fogok törekedni, hogy elemeire bontván a véralkat és környezet kettős kérdését, megtaláljam és nyomon kövessem azt a fonalat, a mely mathematikai bizonyossággal vezet egyik embertől a másikhoz. És mikor már összefogva tartok minden szálat, mikor már a kezemben lesz egy egész társadalmi csoport, be fogom mutatni, miképen cselekszik ez a csoport, mint tevékeny szereplője valamely történelmi korszaknak; úgy fogom odaállítani, a mint tesz-vesz, törekvéseinek sokféleségétől hajtva; együtt fogom elemezni minden egyes tagjának cselekvésre késztető minden indulatát és egész összességük egyetemes előretörését. Rougon-Macquartéknak, annak a csoportnak, annak a családnak, a melyet vizsgálódásaim tárgyául választottam, sajátos vonása a vágyak szertelensége, a szenvedélyeknek korunkat jellemző fékevesztett tobzódása, a mely mohón veti rá magát mindenféle élvezetre. Élettani szempontból véve fokozatos átöröklői ők az ideg- és vérbajoknak, a melyek egy-egy nemzetségben valami első szervi bántalom következményeképen jelentkeznek és megszabják a környezet szerint, e nemzetség minden egyes tagjának érzéseit, vágyait, szenvedélyeit, minden természetes és ösztönszerű emberi megnyilatkozását, a melyeknek kirobbanásait aztán az erények és bűnök hagyományos neveivel szoktuk jelölni.