Róza leányasszony I-II. [antikvár]

Részlet a műből: "Fiatal utasember jött Sepsiszentgyörgy felől. Feje fedetlen volt, vállán kerek köpenyt viselt. Füles diákládát cipelt a hóna alatt. - Direction la forét! kiáltotta hangosan. Az országúton kívüle egyetlen lélek sem járt. Ötödik napja jött, gyalogosan. Ha unalmas vándorútján gyorsítani akarta lépteit, olykor pattogó, görög hexametereket hadart. Ilyenkor a klasszikus verssorok ritmusára kapkodta hosszú lábait. Addig rohant magát hajszolva, hangos hadarással, mig ki nem fogyott belőle a szusz. Akkor rogyadozó lábai elé eresztette a füles útiládát. Körülnézett, hogy látja-e valaki s ha egyedül találta magát, káromkodott egyet amúgy istenigazában. Magyarul. Módfelett szerette a hangját hallani. Ki-kieresztette s nyomban utána összeráncolt homlokkal, előrenyujtott nyakkal, aggodalmasan fülelt: elég parancsolóan csengett-e? Érces volt? Művelten csiszolt? Vagy pórias? És vajjon messze hangzik-e a szabadban is? Úgy találta, hogy a francia szó tömörré formálja hangját. Görögül lágyabban, simogatóan búg. - Hát magyarul? - gondolta hirtelen s nyomban utána: - Lehet is magyarul kifejezni azt, ami után ő epekedik? Dacosan megrántotta a vállát és a francia vezényszó értelmében letért az országútról, az erdő felé."