Rózsaszirmú nyár [antikvár]

Prológus Két évtizeddel korábban Caro a térdére húzta a felsőjét. Tudta, hogy okosabb lenne korán lefeküdnie. Elköszönt a barátaitól, akik nem mesz-sze iddogáltak. Hajnali ötre rendelt magának taxit, hogy átvigye a görög sziget másik oldalára, ahonnan komppal átkelhet a szárazföldre, aztán irány a reptér. Az est azonban csábítóan szép volt, sötét, ám teli a rovarok döngicsélésével és a szelíd hullámok surrogásával. A hatalmas, aranyló hold lámpásként ragyogott a tenger felett. Egy kiálló sziklát vadrózsabokor borított, apró, duci virágai időnként halvány rózsaszín szirmokat hullajtottak, édes illattal töltve meg a levegőt. Egyszerűen képtelen volt megválni ennyi szépségtől. - Nem bánod, ha csatlakozom? Caro összerezzent. A sötétben nem látta, ki kérdezi, de a hangja kedves volt, a barátai pedig a közelben voltak, így biztonságban érezte magát.