Sanguis Martyrum [antikvár]

A tizenegyedik óra felé járhatott már az idő, mikor az erdőborította meredek domboldalon lefelé ereszkedő utasok előtt egy folyó vize csillant meg hirtelen.Május eleje volt és a nap magasan járt az égen. Az ernyőalakú fenyőfák mögött csak alig hajolt tüzes korongja a violaszínű hegykúpok felé. A tűleveleken mint megannyi szikrázó kristálytű ragyogott a milliónyi napsugár.Még akkor is, ha nem haladt volna a csapat élén két lovas legionárius, a szolgák nagy száma, tiszta rendes ruhája és a málhás állatok ápoltsága rögtön elárulta volna, hogy előkelő úr utazik kíséretével. A legelől haladó fiatal katona hirtelen megállította lovát a görbehátú híd előtt. A tavaszi esőtől megáradt folyó rohanó hullámai elsodorták a híd egyik oszlopát. De a kavicsos meder sok helyt kiszürkéllett a zúgó vízből. A meder közepén mint valami mély csatornavágásban tajtékos, sárgás víztömeg hömpölygött egyenlőtlen rohanással, láthatatlan akadályokon torpanva meg itt is, ott is és füvek s ágak egész csomóit sodorva hátán...