Sánta farsang [antikvár]

ELŐHANG Bádogfedeles háza nem volt másnak a faluban, csak nekünk. Magazinunk is volt, kétemeletes. Bádogfedeles házunk előtt pedig egy sor derék fűzfa és egy sor kevély nyárfa őrködött nyílegyenes vonalban. Mikor a hétesztendős nagy tál orozásból és bolyongásból hazatértem: a piros bádogfedelet, meg a magazin zsindelytetőjét csókoltam szivemre már a határban, ők simultak szemem elé először. Nekem akkor ugy tünt, mintha kandi vággyal erőlködnének a falusi tetők és dombok felé, mintha lábujjhegyre ágaskodnának, hogy mihamarabb lássanak és integessenek. De aztán többi családommal is hasonló mámorral ölelkeztünk: apámmal, feleségemmel, fiammal, öreg nőcselédünkkel. Anyámnak már csak fekete gránit kövét becézhettem a kertünk végében, hol a régi kisfiú mellett pihent. „Elfáradt várni gyermekeit a háborúból"... ez volt aranybetükkel a kőre irva. Illett felkeresni minden rokonomat a hétévi csavargás után. Meglátogattam a konyhakertet, kezeltem a köszmétebokrokkal, ittam egy kortyot a rózsabokrok illatából, arcomhoz szoritottam a labdarózsa fehér, pufók képét, időztem néhány pillanatig a virágoskertben is...