Sárga emberek [antikvár]

Elérkezett a nap, amikor Li, a teakereskedő, hazavárta egyetlen fiát idegen országokból. Hét teljes esztendeig járt messze földön a fiú, most pedig végre örülhetett az érkezésének apja, anyja, felesége, fia és leánya. Hogy pontosan mikor jön, nem tudhatták, mert a város, ahol laktak, nem feküdt a tengerparton, sem olyan hely közelében nem volt, ahol vonat járt. Kicsi, csöndes városka volt széles síkság közepén, ahol a lassú és sekély folyó vize mellett sűrűn sorakoztak' a tanyák. A síkság két oldalán magas hegylánc emelkedett s a hegyek lábánál termelték a teát, amiről ez a vidék hírét kapta. Telenkint nagyon leapadt a folyó s ilyenkor aztán el voltak vágva a világtól. Éppen csak lóháton, vagy kétkerekű szekéren lehetett közlekedni a göröngyös országútakon. De most a nyár végefelé járt az idő, bőséges eső esett és a folyó elég magasan állt ahhoz, hogy kisebb dzsunkák idáig jöhessenek a száz mérföldnyire fekvő torkolattól. Ilyen bárkán várta haza az öreg teakereskedő a fiát. így sem tudhatták az órát, mert az a szelek járásától és a folyó alsó részébe nyomuló dagály erejétől függött. Úgy számították, hogy talán délutánra, vagy estefelé megérkezik. Igen, de hátha erősebb szél jön, vagy gyorsabb az utazás, mint ahogyan gondolják? Éppen ezért már korán reggel díszbe öltözködtek és órákon át várakoztak. Ott ült a főhelyen a szelidarcú öreg, aki őseitől örökölte a jó, termékeny főidet délfelé, ahol a legjobb tea terem, meg a kereskedést, ahol több száz év óta álltak a polcokon a nagy teástartók, mindenikben másfajta teával...