Sárkányfogvetés [antikvár]

Részlet a műből: "Lebegtem. Látásomban láttam az időtlen valóságból előpattant sár-kányfogveteményeket. Önmagamat is láttam a sárkányvérrel behavazott lépcsőkön üldögélni, miközben arcukon karácsonyi örömmel emberek mennek el mellettem, anélkül, hogy valaki is észrevenne. Soha többé nem sajnáltam magamat olyan mélyen és szívszaggató gyötrelemmel, mint azokban a feszült pillanatokban, amelyekben az éber álom küszöbére kucorodtam. Rikoltóbagoly dédanyám azt állítja, hogy minden egyes sárkány elpusztítása az idő igazságtétele, és még azt is mondja, hogy amikor az ember azt hiszi, hogy már minden sárkányt kiirtott vagy legalábbis megszelídített maga körül és boldogan élhet, míg meg nem hal, akkor egyszerre megérti, hogy saját gyermekei születnek sárkányhatalomra. Ezek ugyanúgy követelik az emberáldozatot, mint valódi szörnyelődeik. Sárkánypusztító hősök pedig nehezen születnek. Iszonyúan szenvedek a sárkányok létezésétől, mert olyankor a rettegésem, hogy a gonoszság világa bármilyen apró tévedésre teljesen elboríthat, birtokba veheti testem-lelkem, az elviselhetőség határáig fokozódik. Szerencsére, amikor ezek a gonosz varázslatok már-már elrabolnak, hirtelen segítség érkezik. Lelkem legmélyebb magja olyan ellenállást fejt ki, hogy ezek a borzalom-élmények mindig csak a felszínt érinthetik meg. Belső Énem mozdulatlanságba merevedett nyugalmat sugároz. 7"