Sáros kerék [antikvár]

Bevezető A kerék az emberi leleményesség csúcsa, talán mindmáig a leghasznosabb találmány. Nélküle korunk technikai civihzációja működésképtelen lenne. A kerék a kocsi vagy parasztszekér nélkülözhetetlen eleme: gördülé-sével teszi lehetővé a jármű haladását. Rá nehezül a szekér és a rakomány terhe. Soha nem „pihenhet", még álltában sem. Csikorogva, konok módon forog, forog, s közben megy előre a maga rögös útján. Ez a dolga. Panaszkodni nem ér rá. Legfeljebb kissé nyiko-rog-csikorog, ha kenetlen. Megy fagyban, megy sárban, porban. És mindig „alul van", mert teherhordó. Csoda-e, ha elfárad? Ilyenkor új talpat, új küllőket, új ráfot („singöt") kap. Folytatódhat a szolgálat. Ha végképp „kidőr'-nek a küllői, a megroggyant kerék legfeljebb már csak tűzre való. tJj kerék veszi át a szerepét. Mert kocsizni keU, kocsizni muszáj! A „sáros kerék"-hez volt hasonlatos évszázadokon át a szegény magyar földműves sora. Mérhetetlen terheket hordott, a társadalmi hierarchiában mindig „alul volt". Tette a dolgát zokszó nélkül az év minden szakában: forróságban, fagyban, porban és sárban Akárcsak a „sáros kerék" így válhatott a „SÁROS KERÉK" - édesapám kedvelt szófordulatával -a mi életünk szomorú szimbólumává. Gyermekkoromban kedvelt szellemi játékom volt, hogy kérdéseket tettem fel magamnak, s ezekre spekulatív módon próbáltam választ adni. Ha önállóan nem boldogultam, akkor a felnőtteket faggattam.