Sasfészkek [antikvár]

A legkönnyebb dolga van a muzsikusnak. Mikor a lelke megtelik igaz érzésekkel, melyekből másoknak is akar adni, fogja a hegedűt, meg a nyirettyűt. Ezek elmondják helyette, „ezt és így érezem". És hallgatják. És mindenek lelkében megrezdül ugyanaz, a mit a húr beszél, legyen vidám avagy keserves, fenséges vagy bájos. Mert a húrokba beleköltözött a muzsikus lelke. Azután ha igazán sikerült mindenkiben felkelteni az érzéseket, meg is "hogyvoltozzák" a darabot. Mennyivel nehezebb annak, a ki tollat forgat. Csak néma betűket tud leírni, melyek nem képesek átváltozni hanggá és érzelemmé. Érzem tehetetlen vergődésemet, mert a szónak nincs térsége, fénye, szine; nem vagyok képes belevarázsolni a fenyvesek ozonját, a hímes hegyi rétek illatárját, sem a lavinák dörejét. Pedig érdemes volna megértetni azokat az érzelmeket, melyek az én lelkemen rezdültek keresztül a sziklafalakon és a magasságok jegén. Mummery, a Himalayában eltűnt világhírű angol utazó "My climbs" (Hegymászásaim) czímű könyvét e humoros szavakkal kezdi: "Meg vagyon írva a végzet könyvében, hogy minden hegymászó előbb-utóbb a "furor scribendi" áldozata lesz; s mivel a közönséges halandó hiába daczol az istenekkel, én is meghajolok kivánságuk előtt..." Hát engem nem lepett meg a furor scribendi. Fanatikusa vagyok a hegyeknek és két okból lett meg ez a könyvecske.