Segítő kezek [antikvár]

SEGÍTŐ KEZEK Ha lesántikálok botomra támaszkodva a lépcsőn, több kéz nyúl felém segítséget, támogatást kínálva. Elsőnek feleségemé, akin látom az aggodalmat, nehogy baj érjen. Ilyenkor megmelegedik a szívem: hány, de hány éve kapaszkodhatom ebbe a kézbe! Néha mással van elfoglalva. Ilyenkor a gyerekeimre támaszkodhatom. Öcsié a legbiztonságosabb, de a többiek is nyugalmat kölcsönöznek. Ám megvan nekik is a saját életük, nem érnek rá folyvást engem pásztorolni. Évek óta elröpültek, ez a dolgok rendje. Szerencsére azóta új támaszaim vannak: az unokáim. „Vigyázz, nagyapa! Jól kapaszkodj belém! Óvatosan lépj, ott gödör van." Ilyen s ehhez hasonló intelmek között botozom a kertben. Csöng a telefon. Megismerem Zsuzsi hangját. Némi megnyugvással tölt el, ha ő hív, biztos nem kell leckéi elkészítésében hosszan segédkeznem. Ha fogcsikorgatva, dühöngve is, de elkészíti egyedül. - Azt mondta a mama, holnap megyünk hozzátok.