Séták a Föld körül [antikvár]

Részlet a könyvből: - Szép időnk van ma - mondja hosszas hallgatás után Bourrel, a költő s kelleténél jelentékenyen nagyobb orrát a csillagok felé emeli. - Szép időnk van ma, - mondom én is és olyan arcot vágok, mint aki a filozófiák légvárának felső fokára hágott. - Meg kell hagynunk, itt volt már az ideje. Eleget zuhogott az eső. Ezt feleli a költő s világszemléletével ellentétben, derűs mosoly ül ki megtépázott, viharvert arcán. Aztán, a változatosság kedvéért, ismét nagyot hallgatunk. Messze járunk már a folyó partján, ahol ritkulnak a lámpák, ritkulnak az emberek. A város esti lármáját csak egy-egy siető kocsi halk zakatolása hozza el felénk. - Néhány perc óta megint kezdem szeretni Párist, - emeli fel hangját a költő. - Tudja, úgy vagyok vele, hogy így nyárutón az idegeimben érzem öt-hat évszázad minden költészetét, ami ebben a légkörben termett. Az Újkor művészetének Örök Városa ez a metropolis és szinte csodálom, hogy ennek a nagyon is mai Rómnak még nem akadt valami megveszekedett Nérója, aki egy ocsmány vers kedvéért felgyújtotta volna. Ezt mondja a költő, mikor újra megszólal és jószándékú mosolyával feleletre késztet.