Sirály [antikvár]

Részlet: "Az 1935-ös esztendő ősze ritka esős volt. Október elejétől kezdve - öt nap egymásután - egyetlen egyszer sem sütött ki a nap Pevszk felett. Alig múlt el dél, a szürke, alacsonyan leereszkedő felhők máris félhomályt borítottak a város utcáira. Az eső tompán kopogott a szovjetek kétemeletes házának tetején, apró hullámokat vert a széles tócsán, amely ott terpeszkedett a főbejárattól az utca közepéig, bőségesen csepegett a topolyafák kopasz ágairól. A Párt kerületi bizottsága helyiségének ablakai keletre néztek, a régi vízmű irányába, amely messze a város szélén látszott. Az esőcseppek az üvegen szétloccsanva, világos vonalakban kúsztak le. Zimin a dolgozószobájában ült. Készült az előadására, melyet a kerületi pártbizottság ülésén kellett megtartania. Már nem volt fiatalember: halántékán őszült a haja, magas homlokán hullámosan futott szét két mély ránc; elgondolkodó kifejezésű, kissé összehúzott szeme sarkában vékony pókhálószerű kicsiny vonalak látszottak. Az ajtó mögött zaj hallatszott, aztán fölcsapott az ügyvezető titkár hangja: - Mondtam már - ma senkit sem fogad. - Az lehet, de engem igen!"