Sivatagi madarak [antikvár]

2005. szeptember Al Tafar, Ninive tartomány, Irak A háború tavasszal próbált megölni bennünket, miközben zöldellt a fű Ninive síkságain és az idő melegebbre fordult. A városok és falvak mögötti lankás dombokon járőröztünk, felhágtunk rájuk, hittel gázoltunk át a magas füvön az orrunk után, szélfútta magaslatokra vezető ösvényeket vágtunk, mint a pionírok. Amíg aludtunk, a háború a földhöz dörgölte ezernyi bordáját, és imádkozott. Amikor kimerülten tovább nyomultunk, nyitva volt a szeme, fehérlett a sötétben. Miközben ettünk, a háború koplalt, saját hiányérzete táplálta. Szeretkezett, szült, és tovaterjedt a tűzben. Aztán nyáron a háború próbált megölni bennünket, amikor a forróság kiszívott minden színt a síkságból. A nap bőrünkbe préselte magát, a háború pedig kiküldte polgárait, hogy fehér épületek árnyékában lopakodjanak. Mindenre fehér árnyékot vetett, mintha fátylat vont volna szemünk elé. Mindennap megpróbált megölni bennünket, de nem járt sikerrel. Nem mintha eleve elrendeltetett volna, hogy nem eshet bajunk. Nem volt megírva a sorsunk, hogy túléljük. Egyáltalán nem