Sodortatva [antikvár]

Kiadói borítója kopottas. A lapélek foltosak. Könyv kötése meglazult, könyvtest enyhén deformált.
Szunnyadnak mindnyájunkban történetek, emléknek semmiképpen nem nevezhető impressziómozaikok, melyek a kedélyes vagy szorongásos tovább-beszélésre igencsak alkalmatlanok. Alkalmatlanok, hiszen valahol tudatunk legkülsőbb perifériáin egyensúlyoznak - kétségbeejtőn bizonytalanul. Ó, nem titkok ezek, távolról sem titkok, melyeket "elmondani megkönnyebbülés", hanem képtelen-kényelmetlen, hiteles és pontos helyzetek, egyidejűen szubjektívek és általánosak; hitelességük és pontosságuk mértékét csak akkor érezzük igazán, ha a szokásosnál mélyebbre ásunk le viselt dolgaink és ellenállásunk, tiltakozásaink periferikus szövevényébe. És mert a kevésbé fontosban is megvan a maguk anyagmegmaradási törvénye, hát egészen természetes, ha a tőlük való szabadulási igyekezetünkben ijeszteni akaró átokká, dallá vagy könyvvé alakító átokká, dallá vagy könyvvé alakítjuk őket, mint ez jelen esetben is történt. Vajna? A többiek? Köznapi emberek, amilyenekkel százával is találkozunk; felismerni ugyan nehéz őket, hiszen védik magukat. Védekeznek, leginkább alvást színlelve. Feladata-e valakinek éberre rugdosni őket, vagy elég egy színlelt vállrándítás is? Erre a kérdésre próbált feleletet keresni ez a könyv.